Kukac-sors

Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
mért él a föld alatt a rút esőkukac.
Rágodott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Mért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá a sok oktalan állat
hogy terem az emberszivben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán
a svábbogár, azaz német ajku csótány:
- Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás
srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacirozni pemászok a házba:
tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is
restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein,
igy anyatojt meztelen?!
Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
Muszaj neked strimfli húzni, egy ink meg
egy katya!
- Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt
meg nem érem!
- Szólt a kukac és föld alá vitte a szemérem.

Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirogat, becézget,
mert a bôröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: Szólj a szûcsnek bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba,
vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged e kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Igy kesergett sündörögve, bujkálva,
mig egy fakir nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szögeságyamba, te kispárna!

Medve-tanköltemény

Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
  - Ez mind kontár! Sarlatán!
  Mit gügyögnek, locsognak
  szerencsétlen bocsoknak!
  Oly negédes némelyik,
  hogy már szinte émelyít.
  Te szent múzsa, irgalmazz,
  milyen ócska rímhalmaz!
  Minden sorvég szinte önként adódik.
  Majd én írok egy igazit, valódit:
    - Dörmeg-dirmeg a vén medve,
    mert ma cudar ám a hangulata.
    Csípi darázs, marja bolha,
    vidor kedve mitől kerekedne?
    Mikor ma a kasba nézett,
    nem talált egy nyalás csemegét.
    Szeder, málna? - Sehol semmi.
    Mit lehetne akkor vacsorázni?
    Hogy ne haljon szegény éhen,
    szundikál majd egész gyertyaszentelőig.
Kézbe kapta e verset egy lektor,
aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát,
összeírta a rím-hiánylistát:
    Kedve
    volna
    mézet
    enni
    télen.
A többit eldobta.
Bőszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.

Körkérdés kutyákhoz: miért ugatják a teliholdat?

Magyar kuvasz:

- Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
Csaholhatom reggelig!
Magát rosszul informálták, azt hiszem,
mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem!

Orosz lajka:

- Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
Vakkantgatom csak a felet,
mert látom, már mértéktartó.
Nem nyikkanok, ha már sarló,
s ha még a kalapács is felkúszna, halkan -
csóválnám a farkam!

Német juhász:

- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
Mivel keleten kél és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek!

Angol bulldog:

- Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
ha éjjel barangol!
Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
...Írek!

Ír szetter:

- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre...

Kínai csau-csau

- Mi teng-leng fenn? Az ellenség kéme!
Link csel csak. Egy nagy ugrás, és vége!

Svájci bernáthegyi:

- Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
valami ilyesmit a magas Alpokban.
Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
Esetleg majd egyszer, kényelmesen, délben!

Keverék kiskutyám:

- Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
De mert zavaros az égbolt,
annyi fent az apró kémhold,
félelmemben vonyítok!

A róka és a holló (téma és variációk)

Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.

A téma

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.

Első variáció

A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
- Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy sajt a fára azért nem esett föl.

Második variáció

Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka,
s amit tett, azóta nevezték el róla.

Harmadik variáció

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...

Negyedik variáció

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...

Ötödik variáció

Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a harsfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
- Kérem elnézésüket...

A bűnbánó elefánt

Az elefánt elmélázva
a tópartra kocogott,
és nem vette észre lent a
fűben a kis pocokot.
Szerencsére agyon mégsem taposta,
csak az egyik lábikóját
egyengette laposra.
 - Ej, de bánt, ej, de bánt! -
sopánkodott az elefánt.
 - Hogy sajnállak, szegényke!
Büntetésül te most tízszer
ráhághatsz az enyémre!

 
A zsiráf gőgje
A Nagyságos Zsiráf
    fennhordta az orrát.
Társait lenézte, mint
    kényúr a szolgát.
Külön koszton élt fent,
    lombot csemegézett
Míg odalent mélán
    legelt a személyzet.
  A világ sok ilyen
    csúf esetet ismer.
  Így megy, ha magasra
    kerül fel egy kis fej.

A macskafogó egér
(Műfordítás)

Egy jókora macskát
fogott az egérke,
Nagy munka, nem mondom,
de mégis megérte.
  - Engedj el - könyörgött
  a macska riadtan -
  szegény jó szüleim
  aggódnak miattam!
És bár a cirmosnak
a könnye is megeredt,
nem tudta meghatni
A kevély egeret.
  - Bekaplak! - ugrott rá
  az egér ordítva...

(eredetiből fordítva).